Kittenish

Motiváció februárra

2016. február 02. - Kittenish

Nem szeretem a februárt. Valahogy mindig nyomott hangulatban, kedvtelenül telik el az egész hónap; nehezen viselem, hogy még tél, de már nem egészen. Az elmúlt években a legmeghatározóbb, legküzdelmesebb személyes problémáim mind-mind februárban jelentkeztek, és most sem indult túl jól a hónap: leterhelt voltam, fáradt és fejfájós tegnap és ma is.

be_kind_to_yourself.png

Hiányoztak az eddigi havi célkitűzős-motivációs posztok, de jelenleg nem állok készen arra, hogy több dologra koncentráljak. A lényeg, hogy sikerüljön túlélnem a februárt úgy, hogy nem csúszik ki a lábam alól a talaj. 

A célom tehát kedvesebbnek lenni magammal szemben, ezért a február a self-care hónapja lesz. Csak olyan dolgokra szeretném áldozni a szabadidőmet, ami jó érzéssel tölt el, amiben örömömet lelem, külsőleg és belsőleg is. Szeretnék legalább egyszer jógázni (azért egy hónap alatt ez nem egy merész cél, szóval ez minimum), szeretném tudatosabban kezelni a stresszt, és hatékonyan kihasználni a szabadidőmet. Mindenekelőtt persze szeretnék leállni a berögzött, automatikus önostorozó gondolatokkal, legalábbis szeretnék kevesebbet belőlük. Végülis nagy cél, de kis lépésekkel bárhová el lehet érni, nem igaz? :)

A bejegyzés trackback címe:

http://kittenish.blog.hu/api/trackback/id/tr618341556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu